Már egy emberöltő óta divatban van a bor az egész világon, Magyarországon viszont csak kb. 10 éve ütötte fel a fejét, amikor már a hazai borászat is elég erős volt, hogy hátteret adjon neki.

A 90-es évek közepétől-végétől már nemcsak kiváló és szép borok voltak kaphatók országszerte, de megszületett hozzá a borleírás nyelve is. A kettő együtt, na meg, hogy volt a borra fogadókészség (értsd anyagi háttér) lehetővé tette, hogy a borkultúránk magasabb szintre emelkedjék. Kialakult egy réteg, amely élvezni kezdte a bort a maga valójában és fogyasztotta is a bor típusától függően önmagában, ételhez, vagy akár desszertként. Az önmagában való borfogyasztás azért egy kis magyarázatra szorul, mert hogy ezt a kategóriát már több mint száz éve ismerjük és a borkultúránk is régtől ismeri kocsmai borozást. :-) Az önmagában való borfogyasztás alatt itt azt értem, amikor a bort nem az alkohol, hanem azzal együtt az egyéb kellemes tulajdonságai miatt veszi magához a jámbor ember. 

A magyar borszótárba a borleíró nyelvvel együtt bekerült a borsznob kifejezés is, de mint általában előfordul, amikor is hiányzik a konkrét tudás, a borhoz nem értő magyarok belegyömöszöltek ebbe kifejezésbe mindenfélét. A sznobokon kívül vannak még felszínes tudású szakértők is, és affektálók is, bár távol áll tőlük a sznobság, de valami azért csak szorult beléjük ebből a negatív tulajdonságból.

Lássuk tehát akkor mit is jelent az, hogy borsznob!

A sznob jelentése alapján borsznob az, aki annak tudatában, hogy ő rendelkezik azzal a tudással, ami szükséges a borélvezethez, élvezi is a bort, minden ezzel kapcsolatos információ a kisujjában van, felsőbbrendűnek tartja magát ez által és lenézi mindazokat, akiknek fogalmuk sincs a bor rejtelmeiről, szimplán alkoholként fogyasztják azt, semmi fogalmuk sincs arról, hogy mi is benne a szép.

Az én felfogásom szerint még az is a borsznobok közé tartozik, akinek a tudása ugyan nincs meg hozzá, de nagyon szeretne ehhez az értő réteghez tartozni ezért ugyanazokat a viselkedéseket, szokásokat ölti magára, mint az igazi szakértő, azokat majmolva vásárol borokat és e hamis tudás által tartja magát felsőbbrendűnek.

A borsznobokon kívül még vannak olyan tanult szakértők, akik ha nem is nézik le a szerényebb tudással rendelkezőket, a tudásukat szeretik kirakatba helyezni. Az ilyen emberek megítélése szimpátia szempontjából függ attól, hogy a tudás tényleges, vagy csak felszínes, mögöttes tartalom nélküli. Nehéz helyzetben vannak, mert hamar a szégyenpadra kerülhetnek, ha nem fogalmaznak érthetően, ha nem tudnak elrugaszkodni a szakzsargontól, az átlagfogyasztó őket is a borsznobok közé sorolja. A többsége viszont átmenetet képez a tudásában tetszelegni kívánó és a tényleges, a borkultúra színvonalának emelésére törekvő borszakértő között.

És van az én besorolásom szerint még egy csoport, aki kiemelkedik az átlag borfogyasztók közül, akiket affektálóknak nevezek: se szakértelemmel, se ízléssel nem rendelkeznek, de még felszínes tudással sem. Nem fogyasztanak bort sem rendszerességgel, inkább csak társasági alkalmanként. Nos, vannak olyan megállapítások, vélemények, „általános” igazságok, amelyek a bort élvezők közötti társalgásokban születnek, és amelyeknek tényleges okuk is van. Az affektálók fel-felcsipegetik ezeket a mondásokat, téziseké, dogmákká alakulva magukévá teszik, kellő alkalommal közkinccsé is teszik, ezáltal nyilvánítva a külvilág felé, hogy ők azért valamennyire konyítanak a borhoz. 

A fenti képet tarkítják még a TV-ben, borbemutatókon szereplő szakértők, akik poharukat órákig lögybölve mesélnek hihetetlen, intenzív gyümölcsaromákról, savgerincről, bársonyos tanninról, testes borokról, stb. Az átlag borivó megrendülten nézi ilyenkor a saját poharát, amiben ő egyszerűen csak bort lát, bár szó se róla, egyáltalán nem savanyú az a bor, és igen sötét s színe, és hát gyümölcs... Naná, hogy gyümölcs, ha egyszer szőlőből készült! Így aztán az ő szemében idegenné válik mindaz, amiről a fenti csoportok bármelyike is mesél és számára egyszeribe kettéválik a világ: borsznobokra és nem borsznobokra. Közben meg az igazi borélvező valahogy köddé válik, eltűnik az éterben, mintha nem is létezne.

De most tényleg... hova tűnt a bort élvező magyar állampolgár?

Ki tehet róla, hogy itt tartunk most? A borsznob? A borszakértő? Vagy a hitetlen, „szakértelem” nélküli polgár?