A fiatal borászok talán a legrokonszenvesebb teremtményei ennek az országnak. Egy fiatal borászt képtelenség nem szeretni. Annyi mindenkit lehet nem szeretni, az ügyvédet, a politikust, mert hazudik, a nagyvállalkozót, mert fennhéjázó, a melóst, mert közönséges, a filozófust, mert elefántcsonttoronyban él, az őstermelőt, mert folyton állami támogatásért sír, a celebeket, mert tele van a nemi életükkel a napi sajtó, de a fiatal borász, az más. A fiatal borász a szegényember legkisebb fia, aki furfangos eszével és tiszta szívével nyeri el végül a királykisasszony szívét, és vele a királyi trónt is. Szakértelemmel, szorgalommal és alázattal túrja a földet, és gondozza a szőlőt, mint az öreg parasztok, kora hajnalban koszos melósgöncben sikálja a hordót, mert nem büdös neki a munka, aztán derítőanyagot kever, dűlőszelektál, fajtákat házasít, telepítési szempontokon agyal, hidegerjeszt, fizikus-kémikus-agronómusként egy személyben, este pedig öltönybe ugrik és kóstolót tart, marketingel, reprezentál, szerelmesen beszél a borról, előadóművész és filozófus egyszerre. A faluban messziről integetnek neki a traktorosok, a kőművesbrigád mindig meghívja egy fröccsre a restiben, ha éppen arra jár, fesztiválokon orvosok, bankárok, celebek szorongatják hosszan a kezét és szólítják keresztnevén, híres művészek riportműsorokban filozofálnak arról, mennyivel nagyobb és művészibb tevékenység az övé, és megannyi fiatal lány suttogja nevét szerelmesen párnájába egy outdoor csapatépítő tréningnek nevezett borpincelátogatás mámoros éjszakája után. Alapból nincs náluk jobb fej senki, nem is beszélve arról, hogy ők a magyar borélet U16-os válogatottja, ők azok, akik a nagyüzemi szocialista bortermelés keserű emlékét végleg elfeledni rendeltettek, hozzák külföldről a modern szemléletet és technológiát, miközben elkallódott őshonos fajtákat ásnak elő isten háta mögötti intézeti telepekről, és elfeledett boros hagyományokat, szokásokat élesztenek újra, és emelnek be a köztudatba. Mondom, képtelenség őket nem szeretni.

Jó ütemérzékkel erre érzett rá a Bor-agora még tavaly, mikor is először indított közönségszavazást az Év Fiatal Borásza díjért, akkor Konyári Dániel, és Bolyki János… nem, ez így olvasva is szörnyű, tehát Konyári Dani és Bolyki Jani kapta megosztva a díjat. Idén a Szikra Cool-Tour-house adott helyet a díjátadónak, kultúraterjesztő jó szándékukért cserébe bocsássuk meg nekik ezt a nevet. Az építmény volt a valamikori Szikra, majd Metró mozi, ennek megfelelően elég sajátos az elrendezése. A régi moziterem most néha színház, néha koncertterem, nem lennék itt székmozgató szakmunkás. A díjátadó estéjén itt volt a gálavacsora, és a műsor. Minden egyéb célra a régi kiszolgáló helységekből és közlekedőkből kialakított kisebb-nagyobb ficakok, folyosók szolgálnak, ahová, ha 3 méternél szélesebb helyet találtak a kialakítás során, mindjárt beépítettek egy bárpultot, ez egy ilyen szakma, a kirgiz hagyományőrző néptánccsoport és a Hajnali Sikoly performance színház önmagában nem termeli ki a havi bérleti díjat. Ez, ha akarom átláthatatlan, ha akarom, izgalmasan zeg-zugos, először nyilván az első, aztán egy bizonyos alkoholos befolyásoltsági szint fölött a második.

A rendezvény, mint második ilyen esemény, nem volt problémáktól mentes, bár a Borjourhoz képest egész jól szerepelt. A Szikra sok mindenre jó, és kifejezetten vagány helyszín, a marihuánamámoros művészipornó dekoráció priceless, de tényleg nagyon tagolt, több borászt alig lehetett megtalálni, piás közönséget folyamatosan lépcsőztetni meg amúgy is életveszély. A kezdés csúszott egy fél órát legalább, mondjuk nincs olyan rendezvény, ahol ez nem így lenne, népszokás ezt tulajdonképp. A sor az utcán állt egy idő után, ami egyrészt jó, mert azt jelentette, hogy sokan eljöttek, viszont nem lett volna baj, ha közlik a sorban állókkal, nemcsak a bejáratnál, de bent, az összes italpultnál vehetnek kóstolópoharat is, jegyet is. Így a vendégek nagy része fél órát állt sorba, a néhány jólinformált meg egy percet sem.

Ha meg már bent van az ember, és inna, akkor szembesül azzal, hogy a cigi meg füstöl, olyan az idióta, nem lehet neki megmagyarázni, hogy nem érezzük a zöldalmás-citrusos fajtakaraktert, ha így terjeng hülyén a levegőben. Nyilván ez inkább lazulós, mint ortodox szakmai rendezvény volt, azért jövőre nem lenne baj egy füsttelen terem, legalább a kóstolópultoknak. Aki meg nem evett, csak ivott, vagyis nem ült bent a vacsorán, sok mindenről nem értesült, talán a végeredményt bemondták, az sem biztos, én a kihirdetéskor pont bent voltam a színházteremben, később pedig több embernek én mondtam el, ki a nyertes, mivel még nem tudták.

Másrészről, viszont ha volt is tömeg, nem voltunk összepréselve, nagyjából minden pulthoz oda lehetett jutni egész könnyedén. A gálavacsora abból a szempontból jó ötlet volt, hogy aki enni akart, szépen befizette, leült, megkapta normális körülmények között, aki meg nem akart, nem evett, így senki nem szúrt hátba senkit egy sajtos rolóért. A borászok természetesen jó fejek voltak, a vendégekről írjanak ők, összességében, mint viszonylag új kezdeményezés (második alkalom), egész jól sikerült.